Maga a tápösvény nem más, mint egy dedikált tápkábel, amely az audio rendszert ellátó fali aljzat és a villanyórát követő kismegszakító között kerül kiépítésre oly módon, hogy az így megvalósított tápkörhöz a ház vagy lakás semmilyen más fogyasztója nem csatlakozik. Erre a célra léteznek már audiofil elvárásoknak is megfelelő kismegszakítók is, amelyek használata ugyancsak javasolt.
Egy audio rendszer kiépítésekor az origót, a kiindulópontot mindig a megfelelő tápellátás jelenti. Az audio berendezések optimális működése megkívánja a tiszta, korlátozásmentes áramellátást, márpedig az áramhálózatból érkező zavarok, illetve a környezetünkben a mobil eszközök, Bluetooth, műholdak stb. miatt jelenlévő rádiófrekvenciás zavarok mindezt jelentős mértékben kompromittálják. Ezek a zavarok a nem megfelelő kialakítású tápkábeleken (és persze a többi kábelen) keresztül bejutnak az audio eszközökbe, ahol gyakorlatilag visszafordíthatatlan „pusztítást” végeznek. Ezzel kapcsolatban csak annyi a jó hír, hogy ez a „pusztítás” nem magukban az eszközökben tesz közvetlenül kárt és a folyamat szerencsére csak a pillanatnyi zenehallgatási élmény elrontása szempontjából visszafordíthatatlan, ugyanis megfelelő kábelek és tápszűrő használatával a zajok elvezethetőek és távoltarthatóak onnan, ahol egyébként a legnagyobb károkat okoznák.
Az AudioQuest alapfilozófiája pontosan ez: „Do No Harm!” azaz ne ártsunk! Ennek az alapgondolatnak megfelelően ugyanúgy, ahogyan maga a tápösvény és a tápellátás fizikai értelemben origónak tekinthető, a rádiófrekvenciás zaj elvezetése és az audio berendezésektől történő távoltartása filozófiai értelemben képez origót, és érdemes erre úgy tekinteni, mint legfontosabb megoldandó feladatra.
Lépjünk egyet előre: amikor a tápellátás és a tápkábelek témája előkerül, akkor mindig felteszi valaki a 100.000 dolláros kérdést: elmegyünk egészen Paksig? Miért számít az az utolsó 1-2 (vagy tápösvény esetén 10-20) méter, miközben a házban a többi vezeték, az áramszolgáltató oszlopain lévő kötések stb. érintetlenek maradnak? Nos, az audio berendezések szempontjából nézve a tápkábelük pont nem az utolsó 2 méter, hanem az első, amit ezek az az eszközök „látnak”. Nem tökéletes hasonlat a víztisztító berendezés, amelyet elég a vízhálózat utolsó elemeként használni, de a példa szemléletes. Sok esetben a zavarokat helytelenül képzeljük el, hiszen a fizikai világunkban, mindennapjainkban az interferenciák hullámhossza egész egyszerűen nem jelenik meg. Ezeknek a zavaroknak a hullámhossza olyan kicsi, hogy külön-külön akár egy névjegykártya élére is felhalmozhatnánk őket, nemhogy egy utolsó 1-2 méteres kábelszakaszra és ha nem teszünk semmit ellenük, akkor keresnek maguknak a láncban egy D/A konvertert és beviszik a rendszerbe azokat a torzításokat, amelyeket zenehallgatóként pont szeretnénk távoltartani. A távoltartás ebben az esetben azt jelenti, hogy egy megfelelően irányvezérelt tápkábellel a zavarok számára egy alacsonyabb impedenciás útvonalat kínálunk, amelyet készséggel „el is fogadnak”, azon haladnak és ezáltal elvezetődnek a berendezésektől, ahol egyébként a nagyobb kárt okoznák.
A tápösvények kábelezését a legtöbb esetben többszörösen árnyékolt tápkábellel valósítjuk meg, amely a nagy keresztmetszete, irányvezérelt vezetői és földzaj disszipációs rendszere miatt is erre született. A kiépített tápösvény akkor teljesíti a legjobban a feladatát, ha a fali csatlakozóba közvetlenül egy az audio rendszer értékének, tudásának leginkább megfelelő tápszűrőt csatlakoztatunk.
